Álom élet – VALÓSÁG! :-)

Hoztam Nektek egy “csodát”!

A videó megértéséhez ismernetek kell a történetet, amit most csak nagyon röviden írok le. (Készül egy teljes cikk, azt is linkelem majd.)

A főszereplőnk egy 30-as éveiben járó lány, a közös történetünk kb. 5-6 éve kezdődött.
Találkozásunk azért is egyedi volt, mert úgy kapott egy ajánlást hozzám, hogy az egyik közeli barátja egyeztetett egy időpontot neki hozzám, és csak ennyit mondott: “Ide el kell menned!”.

A barátja néhány napon belül elrepült Fokvárosba, és hónapokig nehezen lehetett elérni… (esélye nem volt utólag megkérdezni, hogy mégis hova megyek, miért lesz jó nekem?).

Az első találkozónk egy munkahelyi meeting miatt meghiúsult…, ám nagyon hamar pótoltuk és sikerült megismerkednünk! 💝

Első néhány alkalommal nagyon sokat beszélgettünk, majd részt vett a Lélekerőnlét workshopjaimon, és megengedte, hogy felébresszem benne az álmait.😉

Nagyon bátor vállalkozás volt, mert az életének biztos és egyben korlátozó pontjait jelentő komfortzónáját helyeztem más dimenziókba!!! Néha igen komoly kihívások árán! 🧚🏻‍♀️ Esetenként a feladat önmagában nem nehéz, de adott személyek esetében, saját életük szempontjából igenis lehet valódi kihívás!

Kicsit előrehozva a történet véget, ezzel összekötve az elejével…

MIÉRT olyan fontos, hogy a konyhajábak ablakából készült a fotók egy része???
A Lélekerőnlét workshop foglalkozásain mindig tehettek a résztvevők olyan ígéretet, amelyek saját magának tett kihívások… Az egyik ilyen volt, hogy ez a csodálatos hölgy meghív magához…

A legutóbbi találkozásunkig ez volt az utolsó ígérete, amit még nem valósítottunk meg… 😉🧚🏻‍♀️🌸
Bár már bőven a beszélgetésben voltunk, amikor eszünkbe jutott, de nagyon jó volt visszaemlékezni azokra a pillanatokra. Nem azért találkoztunk, hogy beváltsa az ígéretét, egy másik dolog miatt így volt egyszerű találkozzunk, és úgy rendezték az Égiek, hogy közben ez is teljesült.

Akkor meg kellett magának engedje, hogy megálmodja az “ÉLETÉT”, amelyet igazán akar… És lassacskán papírra is kerültek a sorok! 👏

Csak néhány pontot írok le, hogy mennyire csodálatosan álmodta meg:

leírta, hogy milyen párkapcsolatban fog élni
•csodálatos gyermekét is megjelenítette
meghatározta a munkáját, pontosabban azt, hogy mennyire fogja élvezni, szeretni és milyen megbecsülést fog ezért kapni
•meghatározta az otthonát
•és volt annyira bátor, hogy azon túl, hogy melyik részén szeretne lakni Budapestnek, meghatározott egy néhány utcás vonzáskörzetet
leírta, hogy milyen panorámát fog látni amikor kinéz az ablakon

🧘‍♀️🌈🧚🏻‍♀️

Az EREDMÉNYEI:
•gyönyörű családja van
•megszületett az első gyermeke
•az akkori korlátait teljes egészében átlépte
•2,5-szeres jövedelme van jelenleg és nyitott a további fejlődésre, imádja a munkáját
….

Folytathatnám a sort, most csak ízelítő akartam írni Nektek!!!

A lényege pedig, hogy:

MINDEZT VAGY BÁRMI HASONLÓT, AMIRE VALÓBAN VÁGYTOK ÉS HAJLANDÓAK IS VAGYTOK ÉRTE TENNI, TI IS MEG TUDJÁTOK CSINÁLNI!!!

Ez a hölgy onnan indult, hogy nehéz volt elhinnie magáról, hogy ő valóban érdemes egy igazi párkapcsolatra… Mégis képes volt megcsinálni!

A jelenlegi életével sokan cserélnének, ebben biztos vagyok, de abban is, hogy ha hajlandó vagy végigjárni azt az utat, ami a Te álmaidnak az ára, akkor NEKED IS ÁLOM-ÉLETED LESZ!!!

Várlak benneteket szeretettel a Boldogságkör csoportban:
www.facebook.com/groups/boldogsagkor/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük